Ads 468x60px

Pages

Gyümölcsös mozaik

239.
HOZZÁVALÓK:
3 nagy egész tojás,
0,5 dl tej,
5 evőkanál porcukor,
8 dkg vaj vagy margarin,
5 evőkanál liszt,
1/2 csomag sütőpor,
40 dkg vegyes gyümölcs (befőtt is lehet),
1 mokkáskanálnyi őrölt szegfűszeg,
1 mokkáskanál őrölt fahéj,
só,
a tepsihez margarin és zsemlemorzsa.

ELKÉSZÍTÉS:
Egy hosszúkás, szögletes formát kikenünk, zsemlemorzsával beszórjuk és félretesszük. Az összes gyümölcsöt megtisztítjuk, leszűrjük és kis darabokra vágva, kevés lisztben megforgatjuk. A tojások sárgáját habosra keverjük a cukorral és a fűszerekkel, majd a tejjel felváltva adjuk hozzá a lisztet és a sütőport. A sűrű, sima keverjük végül az olvasztott, de már hideg vajat, ezután beleforgatjuk a lisztbe mártott gyümölcsöket is. (bármilyen nem túl puha gyümölcs lehet). Az elkészített tepsibe simítjuk a masszát, majd a tetejét egyenletesen eligazítva, ráborítunk egy alufólia lapot, úgy tesszük be az előmelegített forró sütőbe. Közepes lángon 10 percig, ezután kisebb lángon addig sütjük, amíg az illatát érezni kezdjük. Ekkor levesszük a tetején lévő lapot, és addig folytatjuk tovább a sütést, amíg a beleszúrt hurkapálcára már nem tapad a masszából. Még forrón deszkára borítjuk, és kihűtjük. Ujjnyi vastag szeletekre vágjuk.

0 hozzászólás:

Megjegyzés küldése