Ads 468x60px

Pages

Jogászlányok gesztenyéje

858.
Tapfer Pálné receptje
HOZZÁVALÓK:
50 dkg gesztenyemassza,
1 kávéskanál kakaó,
3 evőkanál rum,
25 dkg cukor,
1 csomag vaníliapuding,
1 kávéskanál liszt,
4 dl tej,
3 tojás + 1 tojássárgája,
kevés vanília,
7 db babapiskóta,
pohárnyi meggykompót,
1 pohár tejszín,
kevés csokoládé.

ELKÉSZÍTÉS:
Keverjük habosra a lisztet, a pudingporral, 20 dkg cukorral, 1 egész tojással, és a többi tojássárgájával, majd 1 dl hideg tejjel lazítsuk fel. A maradék tejet forraljuk fel a vaníliával. Öntsük hozzá a tojásos masszát habverővel történő állandó kevergetés mellett. A tűzön erősen keverve, főzzük sűrű krémmé, és keverjük tovább addig, amíg egészen simává válik. A megmaradt két tojásfehérjéből verjünk kemény habot, és keverjük hozzá a még forró krémhez, majd hagyjuk kihűlni. Béleljünk ki egy 1 literes tálat megvajazott folpackkal. Egy másik edényben morzsoljuk el a gesztenyét, adjuk hozzá a kakaót, a rumot, és gyúrjuk össze alaposan. Tegyünk belőle félre 12 dekányit, a többit nyomkodjuk el egyenletesen a kibélelt tálban. Szórjuk rá a fejtett meggynek 1/4 részét, töltsük fel félig a krémmel, és a maradék meggyet osszuk szét a tetején. Erre újból krém jön, azután pedig piskótával rakjuk ki a tetejét. A 12 dkg gesztenyét keverjük össze 2 evőkanál krémmel, és terítsük a piskótára. Tegyük 1 napra hűtőbe. Tálalás előtt borítsuk lapos üvegtálra. 5 dkg cukorból készítsünk karamellt, és egy kanállal szórjunk vékony csíkokat a tetejére, az oldalára, körben és hosszában. Rakjuk köré a vaníliás, cukros tejszínhabot, a habra szórjunk csokoládéforgácsot.

0 hozzászólás:

Megjegyzés küldése