Ads 468x60px

Pages

Braziltorta

1714.
HOZZÁVALÓK:
a tésztához:
30 dkg liszt,
18 dkg cukor,
3 tojás,
10 dkg vaj,
1 dl erős feketekávé,
2 dkg sütőpor
a krémhez:
40 dkg csokoládé,
8 dkg vaj,
1 dl rum.

ELKÉSZÍTÉS:
Keverjük habosra a cukrot a vajjal, majd egyenként adjuk hozzá a tojásokat, a kávét, apránként a lisztet, a sütőport, és alaposan dolgozzuk össze. Simítsuk kivajazott, lisztezett tortaformába, és előmelegített sütőben, közepes hőmérsékleten (180°C) kb. 35-40 percig süssük. Hagyjuk a formában kihűlni. Közben egy lábosban, gőz fölött, 1-2 evőkanál víz hozzáadásával olvasszuk fel a csokoládét. Amikor langyosra hűlt, adjuk hozzá a vajat és a rumot, majd keverjük habosra. A kihűlt tésztát vágjuk két lapra, kenjük meg a krémmel, és a két tortalapot illesszük egymásra. A tetejét és az oldalát is vonjuk be, és néhány órára tegyük hűtőbe. Vaníliás cukorral ízesített tejszínhabbal díszíthetjük.

0 hozzászólás:

Megjegyzés küldése