Ads 468x60px

Pages

Szilvás krumplitorta

1944.
HOZZÁVALÓK:
25 dkg nyers, hámozott burgonya,
8 dkg vaj,
8 dkg porcukor,
5 tojás,
50 dkg szilva,
1 evőkanál rum,
1 mokkáskanál törött fahéj,
csipetnyi só,
a tetejére:
1 evőkanál porcukor,
a tortaformához:
2 dkg margarin és 1 evőkanál porcukor.

ELKÉSZÍTÉS:
A kimagozott szilvát az előmelegített sütőben addig süssük, amíg a héja pöndörödni kezd. Ezután szűrjük le a levét, és hagyjuk kihűlni.  Keverjük habosra a vajat a porcukorral, késhegynyi törött fahéjjal és a sóval, apránként keverjük hozzá a tojások sárgáját, majd dolgozzuk bele a már előre lereszelt burgonyát is. Ezután keverjük hozzá a rumot, és végül dolgozzuk bele a tojások fehérjéből vert kemény habot. Egy nagy tortaformát kenjük be vastagon vajjal, és hintsük meg porcukorral. A tésztamasszából egy réteget kanalazzunk a kikent formába, terítsünk rá egy réteg gyümölcsöt, majd újra a tésztát rakjunk rá. A rétegezést addig folytassuk, amíg el nem fogynak a hozzávalók, a tetejére tésztának kell kerülnie. Hintsük meg fahéjjal elkevert cukorral és az előmelegített forró sütőbe tolva, közepesnél kisebb lángon, lassú tűzön tűpróbáig süssük. Miután kihűlt, a forma oldalát kapcsoljuk le és a lappal együtt tegyük egy tálra. Tortacikkekre vágva tálaljuk. Sárgabarackkal vagy almával is elkészíthető.

0 hozzászólás:

Megjegyzés küldése