Ads 468x60px

Pages

Csupadió torta

2152.

HOZZÁVALÓK:
a tésztához:
4 tojás,
4 evőkanál porcukor,
4 evőkanál nagyon finomra darált dióbél,
csipetnyi só,
a krémhez:
15 dkg vaj,
15 dkg nagyon finomra darált dióbél,
15 dkg porcukor,
1/2 dl tej,
1 narancs,
4 dkg reszelt étcsokoládé,
1 evőkanál rum,
csipetnyi só.

ELKÉSZÍTÉS:
A tészta elkészítéséhez keverjük a tojássárgákat fehéredésig a porcukor felével és a sóval. A tojásfehérjéket verjük kemény habbá, majd ha már megáll benne a kanál, akkor adjuk hozzá a maradék cukrot is, és így verjük tovább. Óvatosan forgassuk bele a cukros tojássárgákat és a darált diót. Egy közepes tortaformát béleljünk ki fehér papírlappal, ebbe simítsuk a tortamasszát, és tegyük előmelegített forró sütőbe. Közepes hőmérsékletű sütőben lassan süssük meg. Míg a torta sül, a krémhez keverjük habosra a vajat a porcukorral, apránként keverjük bele a darált diót, a tejet, a rumot, a narancs kifacsart levét és a lereszelt héját. Végül adjuk hozzá a reszelt csokoládét is, és addig keverjük tovább, amíg az egész egynemű, habos krémmé változik. A megsült tortát borítsuk deszkára és hagyjuk teljesen kihűlni. Vágjuk 3 lapba, a lapokat kenjük meg a krémmel, és eredeti formájára összeállítva, a tetejét meg az oldalát is vonjuk be. Tetszés szerint díszíthető dióbéllel, reszelt csokoládéval. Hűtőszekrényben hűtsük le jól és csak ezután tálaljuk.

0 hozzászólás:

Megjegyzés küldése